Bordó és Ezüst

Cikksorozat a botvívásról 1884-ből! 1. rész

2017. március 22. 17:51 - balakor

 

Az írást egy vívókolléga osztotta meg még január végén, s habár tudtam, rendkívüli anyag vált közkinccsé, a téma mégis váratott magára mostanáig. Tervezem, hogy a teljes cikksorozatot közlöm (3 részből álló folytatásos cikk), mely a Herkules nevű folyóiratban jelent meg 1884 augusztusában. A mostani bejegyzésem az első cikkről "elemzéséről" fog szólni.

Elöljáróban annyit mondanék el, hogy szakmailag egy nagyon értékes írásnak tartom, főleg azon részeit, melyek a gyakorlatok leírásáról szólnak, de a felvezető szövegben találtam egy két kérdéses dolgot. Rögtön az első oldal megítélésem szerint meglehetősen ellentmondásos állításokat tartalmaz.

Először is az író megkülönböztet tesz "verekedés" és "botvívás" közt, melyek közt két különbséget említ: a botvívás során nem csupán az ellenfél megsebzésére törekszünk, de támadásainkat mindig úgy hajtjuk végre, hogy közben magunk is fedezve legyünk (ami valóban praktikus) és azt, hogy a botvívás során ellenfelünket nem tesszük harcképtelenné, hanem csak védekezésre és visszahúzódásra késztetjük. Ez értelmezésem szerint egyfajta "lovagias szabály", mely értelmében ha valakit megtámadnak és bottal kényszerül védenie magát, azt a szabály értelmében csak addig tegye, amíg a saját (és társai) testi épsége  biztosítva nincs és ne verje félholtra a támadót. Ez utóbbi véleményem szerint kevésbé praktikus, hiszen amíg az ellenfél nincs harcképtelenné téve, addig ismételten támadásokat tud intézni. De ez csak személyes vélemény, lépjünk túl rajta. 

Kétes értékű megállapítás, hogy a bot csak állattal szemben lehet hatásos fegyver, emberek megtámadására, illetve támadások elhárítására komolyabb fegyverek szükségesek. Itt felmerül a kérdés, hogy milyen eszközről van szó? Láthatjuk, hogy Nyugat-Európában a sétapálcával való vívást, mint önvédelmi rendszert oktatják, míg idehaza a botok, ólmos botok, buzogányok és fokosok a vidéki lakosság mindennapjaihoz még hozzátartoznak. Később megemlíti, hogy a bot ellen eredményesen fel lehet venni a harcot "zsebbuzogánnyal", "öklöző gyűrűvel", de pusztakézzel is. 

A soron következő érdekes megállapítás, hogy a különböző nemzetek fiai (angol, francia) " komoly esetekben" eldobják botjaikat és puszta kézzel próbálják a konfliktust kezelni. Hogy a cikk írója mit gondol komoly esetnek és mit nem, illetve, hogy ezen értesüléseit honnan szerezte - azt nem tudhatom. Annyi biztos, hogy a 19. század második felében még fellelhető volt a botvívás mindkét országban, elég csak arra gondolni, hogy a pálcahordás divatja miatt egyre nagyobb teret nyert az úrias sétapálca vívás. 

"...A husánggal való vívás korábban vezető sport volt, de népszerűségben lassan megelőzte a vívóbot (sétapálca) és 1800 után egyre ritkábban tűnik fel. A Tudor-korszaktól a 18. századig a bot és a husáng a hosszúkard és az egykezes kard oktatására szolgált..." 
Hagyományos Brit Vidéki Sportok Enciklopédiája (2005) - P. 88, Encyclopedia of Traditional British Rural Sports (2005) edited by Tony Collins, John Martin, Wray Vamplew

Vagy elég csak a francia Canne de Combatra gondolni, mely ekkortájt élte virágkorát. 

A szerző már rögtön az elején közöl két fegyvertörténeti érdekességet: a botvívók a túl közel kerülő ellenfelet átkarolják botjukkal deréktájt és megpróbálják feldönteni. A másik érdekesség, hogy ugyanezen technika a hegyvidékek lakóinál (különösen az oláhoknál) is megtalálható, ahol a balta fokát vagy élét is az ellenfél derekába vésték.

Alább szintén kitér arra, hogy itt olyan botról van szó, mellyel csak akkor lehet eredményesen önvédelmet folytatni, ha a botot viselő különösen gyakorlott ebben a mesterségben, vagy az ellenfele különösen gyakorlatlan. Ugyancsak itt megjegyzi, hogy egyéb eszközökkel (buzogánytól az asztallábig) könnyebb valakit leteríteni, mint bottal. Ismételten felmerül a kérdés: milyen eszközről van szó?

botvivas.jpg

 

A következő oldalon tovább folytatódik >a botvívás nem alkalmas az önvédelemre (kivéve 2-3 bottal támadó "verekedő", vagy egy falunyi kutya ellen)< gondolatmenet, de olvashatunk arról is, hogy a botforgatás a botvívás alapja. Ez utóbbi a barantában is így van. Ahogy az is közös, hogy a gyakorlatokat mindkét kézzel felváltva gyakoroljuk. Kicsivel lejjebb végre megkapjuk a bot viszonylag pontos paramétereit: hossza a földtől a használó szájáig terjed, 3-5 cm vastag és fenyőből, vörös fenyőből, vagy akácból készül. A fenyőből készült botoknál érthető a fentebb említett "önvédelemre nem alkalmazható" gondolatmenet, hiszen könnyen törik, nem lehet vele akkorát ütni, de a vörös fenyő és az akác nem tűnik használhatatlannak erre a célra. A cikk írója megemlíti, hogy vívni a könnyebb botokkal érdemes, forgatni pedig a nehezebbekkel (így valóban igazolódik a korábbi állítás...). 

A szerző a kar és a láb külön iskolázását írja kívánatosnak, mely szintén közös a barantában alkalmazott felkészítési rendszerrel. Külön kiemelném, mint érdekesség, hogy a bot feldobását és elkapását is ajánlja előgyakorlatként, valamint a láb iskolázásánál a szökkenéseket, fordulatokat és felugrásos fordulatokat (amiért a barantát olyan sokan szokták ostorozni, mert nem "harcszerű" - akármit is jelentsen ez). Ha ezek a gyakorlatok mennek, akkor a láb és a kargyakorlatokat össze kell kötni. 

botvivas1.jpg


A harmadik oldalon a barantában is alkalmazott gyakorlatok olvashatóak. Az elsőt és másodikat bemelegítő gyakorlatként alkalmazzuk edzéseinken, a harmadik a somogyi előre-vissza forgatást, míg a negyedik  a pásztorjelzés nevű forgatást írja le. Olvashatunk a forgatások védekező szerepéről, mely egybevág Martin György "Magyar tánctípusok és táncdialektusok" (1970) című könyvében leírtakkal, miszerint:  "A forgatásmód elhárító jellegű, mely a testtől kifelé, elfelé csapja az irányába mért ütéseket. (...) Az eszköz test mögötti forgatása, egyik kézből a másikba való átadása adatközlőink szerint a test hátsó részének védő mozdulata." 

 

 

botvivas2.jpg

 

A negyedik pont végén és az ötödik pontban rendkívül érdekes gyakorlatokat ír le a szerző. A botforgatásokkal való küzdelem helyzeteit részletezi, melyben a védelmi- és támadási körzések megfelelő alkalmazása adja a támadásokat és védéseket. Rövid, de szakmailag annál értékesebb megjegyzés az, miszerint a forgatás íve egy forgatási ütemen belül is változtatható, sőt, az egyes forgatási íveket nem is szükséges teljesen bejárni, hanem "fél körív" után ismét támadhatunk, vagy védhetünk. 

 

botvivas3.jpg

 

A hatodik pontban a vízszintes forgatást tárgyalja, mely a Göcsej-formagyakorlatból lehet ismerős a barantások számára. Végezetül a fokozatosság betartására és a védőfelszerelés meglétére hívja fel a figyelmet a kedves szerző. 

 

botvivas4.jpg

 

1 komment
Címkék: baranta

Népi játékok korlátozása és kiveszése a 19. századi Magyarországon

2017. március 22. 15:55 - balakor

Volt szerencsém olvasni a "Tradicionális sportok, népi játékok" (Budapest, 1996) című művet Siklósdi Csilla szerkesztésében. Ezúton is köszönet érte Szakál barátomnak, aki felhívta rá a figyelmemet. A könyv valójában tanulmányok egymás utánja, melyek közül számomra Szabó Lajos "Tradicionális játékok a magyar középiskolákban a századforduló előtt" című tanulmánya volt érdekes. 

A tanulmány kitér arra is, hogy a Habsburg uralom alatt milyen módokon korlátozták a népi játékok (!) gyakorlását. 

" >>...De gondos előrelátással ügyelni kell majd, hogy a lelki fölüdülés éppúgy, mint az iskolai elfoglaltság, a fő céllal (tudniillik: az erős és engedelmes alatvalók nevelésével) mindig összhangban legyen, azért szükséges lesz a játékok fajait, helyét és idejét meghatározni és mindenben határozott rendet és szabályokat megállapítani.<<

A rendeletet előkészítő iratokból kiderül, hogy a felvilágosult célok mellett határozott törekvés volt az egységes német nyelvű állam megteremtésére. Ennek egyik eszközeként a kezdetben támogatni kívánt magyar játékok a rendeletben már tiltott kategóriába kerültek. >>A magyar ifjúság eleddig divó játékai heves mozdulatokban, futásban és ugrásban állottak. Nem bántottuk volna őket és hallgatólag előmozdítottuk volna a jövő nemzedékekre való átszármaztatásukat, ha azt hittük volna, hogy üdvös hatással vannak a jövő életre és kevesebb veszedelemmel járnak.<<

Szomorú tény, hogy míg a Ratio haladó eszméi nem valósultak meg, addig a játékokra vonatkozó tilalmak bekerültek a gyakorlatba. A kor játékait megtalálhatjuk több iskolai évkönyvben, így a máramarosszigeti líceum játéklistája 40 különböző szabadtéri játékot ismertet, melyek közül 27-et tilt, elsősorban a népi eredetűeket.

A felvilágosult abszolutizmus Mária Terézia és II. József uralkodása után teljes vereséget szenved, az iskolák játékkultúrája is konzervatív, germanizáló hatás alá kerül és megkezdődik a magyar hagyományokkal bíró népi játékok mellőzése, ami a középiskolából való kiszoruláshoz vezet.
Ez a folyamat jellemzi a következő nyolcvan évet, ami alól csak az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc időszaka a kivétel. 1849-után tovább romlik a helyzet, hiszen a Habsburg önkényuralom éveiben még a népi játékhelyek (pl. csárdák) többségét is betiltják vagy lerombolják, megakadályozva ezzel a lázongó magyarok gyülekezését.

Az 1867-es kiegyezés, mely megteremtette a dualista Osztrák-Magyar Monarchiát teljesen megváltoztatta a viszonyokat. Hatására megindulhatott az addig elfolytott egyesületi élet, mely addig sosem látott pezsgést hozott a sport és testnevelés területén is. Megindult a tomatanítói képzés, bekerült az iskolai tantervekbe tantárgyként a testnevelés. A nemzeti egyenjogúsítással járó nemzeti buzgalom hatására ismét felmerült a magyar nemzeti játékkultúra feltámasztásának igénye.

1877-ben az a gróf Esterházy Miksa ír ki pályázatot a labdajátékok összegyűjtésére, aki két évvel korábban megalapítja a kontinens első modern sportklubját. A pályázatra várt összefoglaló elé hármas célt tűztek: >> 1. a magyar labdajátékoknak megmentése a kipusztulástól; 2. azok népszerűsítése; 3. a Magyar Athletikai Club ezenalapján a magyar labdajátékok szervezését és codificálását megkezdhetné.<<
A beérkező hat pályamű nyomán, részben ezek felhasználásával készült kötet, a Magyar labdajátékok könyve mely végül 1885-ben jelent meg (reprint példányát kézbe is vehetik a kollégák) 110 különféle játékot ír le, ábrák segítségével segítve azok elterjesztését, bemutatja a legismertebb kiszámoló mondókákat is. A pályázat eredményén felbuzdulva számos sportklub felvette működése körébe a labdajátékokat és több rövidéletű labdázókör is létesült."

gróf Esterházy Miksáról tudjuk, hogy a labdajátékok mellett a mozgáskultúra egyéb elemeit is gyűjtötte, így a baranta mozgásanyagához kapcsolódó gerelydobást és baltavetést melyeket kifejezetten magyar mozgásformákként jellemzett. 

Erről itt olvashatsz bővebben: 
Gerelydobás és baltavetés Magyarországon

Szólj hozzá!

Balesetünk rövid története

2017. március 07. 19:27 - balakor

Sok idő elteltével visszatértem az íráshoz. Úgy érzem, kellett ez a kis "pihenő", hogy összeszedjem a gondolataimat és ismét nagy lendülettel tudjam belevetni magam a blogolásba. Az elmúlt időszak igen eseménydús volt minden szempontból. 

imback.jpg

Nem olyan rég zajlott le a Balassi-kupa, melyre bírói tisztségben szerettem volna eljutni. Szerettem volna, de a sors közbe szólt és balesetet szenvedtünk az oda úton. Egy szembe jövő autóban a vezető eszméletét vesztette a volánnál, átjött a mi sávunkba és elkerülhetetlen volt az ütközés.Az karambol előtt megpróbáltam letérni a szembe jövő kocsi elől, hogy ne frontális ütközés legyen a dologból, de az út mentén árok volt és tábla, így igen korlátolt volt a mozgásterem. Természetesen ezt nem volt időm ilyen alapossággal felmérni és mondhatná valaki, hogy ösztönösen döntenem. 

16808550_1237753252941086_1168864921_n.jpg

Amikor láttam, hogy a másik kocsi biztosan belénk fog jönni, már nem próbáltam tovább jobbra húzódni, hanem az utolsó pillanatban balra elrántottam a kormányt, vállaimat pedig felhúztam, amennyire csak tudtam, hogy védjem a fejem oldalról. Ezt az éles kanyart azért tettem, mert féltem, hogy a becsapódás miatt az árokba fogunk kikötni - így viszont keresztbe fordultunk az úttesten. De legalább az úttesten maradtunk, ha nem is sokon múlott. 

16808533_1237753262941085_1121158_n.jpg

A másik autó lepattant rólunk és a mi sávunkban állt meg, az eredeti menetirányának teljesen háttal. Az ütközést követően az első dolog az volt, hogy párommal ellenőriztük egymást hogy nem történt-e komoly baj, majd kiszálltunk. Vagyis én csak próbáltam volna, mert az ajtó teljesen rám volt gyűrve és a vezetői oldalon nem lehetett kiszállni. Mire kikászálódtam az anyósülés felőli ajtón, párom már ki is szedte az ájult nőt a gépjárműből. Elképesztő lélekjelenléte volt. 

16839458_1237753456274399_1138330874_n.jpg

Ami miatt érdekes ez a történet, az az, hogy visszagondolva a történtekre párommal mindketten úgy cselekedtünk, ahogy azt lejátssza az ember fejben, ha ilyen dolog jut eszébe. Jó döntéseket hoztunk ösztönösen - vagy mégse ösztönösen? A magam részéről inkább azt gondolom, hogy a sok évi barantázás ilyen esetekben mutatkozik meg látványosan. 

 "Hát de mi köze van az autóvezetésnek ahhoz, hogy hogyan verekedtek botokkal?" - kérdezheti barantában kevésbé járatos barátunk.

A sport, ezen belül is a küzdősportok, vagy harcművészetek rengeteget adnak egy embernek, mind testileg, mind szellemileg, mind pedig lelkileg. De minél specializáltabb egy adott mozgásforma, a mindennapi életünk során annál kevesebbszer vesszük hasznát. Minél szerteágazóbb a mozgásforma és a felkészítési rendszer, annál több helyzetben mutatkoznak meg a sport/harcművészet gyakorlásának előnyei.

A baranta rendkívül sokrétű képzést nyújt. Nem csak fegyveres és pusztakezes eljárásokat gyakorolunk, de csoportos együttműködést, lóval való együttműködést, csoportirányítást. Ám ezen eljárások igazi próbája a váratlan helyzetekben való alkalmazás és a zavaró körülmények közti alkalmazás. A barantában ezért van az, hogy egy gyakorlatot elgyakorlunk sokszor lassan, még többször gyorsan, ezt követően pedig csűrjük-csavarjuk, nehezítjük, meghajtjuk és zavarjuk a végrehajtót. Mert a végső cél nem az adott technika szögre pontos, tökéletes végrehajtása, hanem a feladat bármilyen körülmények közti teljesítése.
Én ennek az eljárásnak a sikerének tudom be azt, hogy ebben a helyzetben a másodperc törtrésze alatt tudtam helyes döntést hozni és hogy párom az ütközést követően nem sokkot kapott, hanem hideg vérrel elindult kimenteni a balesetet okozó személyt a kocsijából. Egy szó, mint száz: aki barantázik, egy idő után egyszerűen nem tudja elkerülni, hogy rutint szerezzen az azonnali döntéshozatalban, illetve a váratlan helyzetek pillanatszerű megoldásában. Legyen az kardvívás, ellenséges erők rajtaütése egy menetoszlopon, vagy autóbaleset...

 

Szólj hozzá!
Címkék: gondolatok

A nap idézete

2017. február 07. 10:00 - balakor

„…nálunk ellenben a gondtalanság mellett a gőgös tudatlanság, s a tetszelgő álműveltség fanyar mosolyával nézik le az emlékeket…melyekhez hasonlót a mai czifraságaink ál- és pótdíszítményeivel nem vagyunk képesek alkotni…valahányszor ez azonban a népek történetében beáll, mindenkor a nemzetek hanyatlását jelzi, melyek a mint nem képesek többé az ősök nagy alkotmányait fenntartani , tisztelni és megérteni, azonnal megszűnnek képesek lenni azok folytatására, újak alkotására…”

Ipolyi Arnold

Szólj hozzá!
Címkék: nap idézete

Napi bölcsesség

2017. január 31. 10:00 - balakor

"Verekedő pásztorok közt jó dolga van a farkasnak."

Eleink tudták, hogy semmi sem károsabb a közösségi működésre, mint mikor a közösség tagjai egymás hátráltatásával vannak elfoglalva. Éppen ezért a hatékony közösségi működés egyik feltétele, hogy az esetleges nézeteltéréseket és konfliktusokat minden esetben úgy rendezze a csoport, hogy az ne hátráltassa se az egyének, se a csoport működését. Ezt mai szóval "asszertív problémamegoldásnak" nevezhetnénk. 

Szólj hozzá!
Címkék: mondás