Barantásként próbálom szem előtt tartani, hogy az életemben rendelkezésre álló időt minél tartalmasabban töltsem el. Onnan tudom a legbiztosabban megállapítani, hogy ez sikerült, ha visszatekintve azt tudom mondani, hogy a vizsgált időszak építő jellegű volt és még közben jól is éreztem magam. Ha ez a két tényező együtt áll, akkor biztos vagyok benne, hogy a legjobb helyen voltam, ahol lehettem.
Ez történt ezen a hétvégén is. Schunder László barátom által rendezett szablyaharc szemináriumon és versenyen vettem részt huszadmagammal. A szeminárium megítélésem szerint tartalmas volt és átfogó képet nyújtott az általa alkotott rendszerről.
Vasárnap versenyre került sor, mely egy általam eddig ismeretlen szabályrendszerben zajlott. A szabályrendszer lényege az, hogy csak tiszta találattal lehet pontot szerezni, de a bevitt találatot követően a küzdelem nem áll meg. Így tehát nem elég bevinni egy csapást, illetve szúrást anélkül, hogy az ellenfél minket eltalált volna, hanem ezt követően vagy folytatnunk kell a támadást (ezzel magunknál tartva az előnyt), vagy azonnal felfogni az ellenféltől érkező visszatámadást.
Ez leírva sokkal egyszerűbben hangzik, mint amilyen a gyakorlatban volt. Mivel a legtöbb általam eddig próbált szabályrendszer a találatot követően megállítja a küzdelmet, az első nehézséget az okozta, hogy fejben át kellett állnom arra, hogy a küzdelem csak akkor ér véget, ha a bíró szól. Ezen valamennyire átestem szombaton, hiszen a szeminárium része volt többek közt a szabályrendszer kipróbálása. Ekkor még meglátszott, hogy nehézséget okoz az átszokás, ugyanis többet kaptam, mint amennyit adtam...
Mivel a küzdelem csak pályaelhagyáskor, belharcnál és veszélyhelyzet esetén állt meg, a küzdelmek rendkívül dinamikusak voltak. Értem ezt úgy, hogy élvezetes volt külső szemlélőként is nézni, hiszen a küzdelmek folyamatosak voltak és élvezhetőek, de igaz ez résztvevőként is, ugyanis a megállítás hiány teljesen más vívásképet adott. Mivel az egyes támadásokat követően érkezhetett (és gyakran érkezett is) a viszontválasz, ezért jellemzően három típusú akciót láthattunk.
Voltak helyzetek, mikor egy oda-vissza csépelés alakult ki a két vívó közt, ami nem ért pontot ugyan, de legalább nagyon fájt. Ez nagyon látványos volt, de a valóságban mindkét fél gyors halálához vezetett volna. A másik típusú akció az volt, amikor az egyik fél tiszta találatot tudott elérni, majd ezt követően az érkező támadást vagy kardjával fogta fel, vagy távolsággal mozogta ki. Ezek az akciók voltak ponttal értékelhetők és igazából ezt tanítaná elsődlegesen ez a szabályrendszer. Úgy támadj, hogy az utánütést is tudd védeni!
A harmadik szituáció, mikor valaki fegyvert veszített, vagy csak túl közel kerültek egymáshoz és belharc alakult ki. Ez 2-3 másodpercig volt engedélyezett, mely során karddal lehetett támadni a másikat (ami pontot ért), földre lehetett vinni az ellenfelet (ez nem ért pontot és a birkózó technikák jelentős része tiltva is volt), illetve ki lehetett tolni a vívóterületről (ez egy pontot ért).
Habár meglehetősen elfáradtam és jó sok helyen sajog mindenem, összességében rendkívül jól éreztem magam a verseny során. A küzdelmek nagyon élvezetesek voltak és rengeteget tanultam belőlük. Úgy gondolom ebben a szabályrendszerben még több időt kellene töltenem, mert van még nagyon sok lehetőség a fejlődésre. Mivel alapvetően a keménység híve vagyok (ha már harcművészet, meg kardvívás, meg verekedés és miegymás...), ezért különösen tetszett, hogy a verseny sajátosságai miatt mindenkiből előjött az "akkorát vágok rajtad, hogy elsírod magad" mentalitás. Ami a csatakörülmények rekonsrukcióját tekintve abszolút helyénvaló. Ebből persze adódik, hogy ez egy olyan verseny volt, ahol az első helyezettet ugyanúgy megverték, mint az utolsót.
Ezt tapasztalati úton tudom biztosan mondani, mert sikerült megszerezni az első helyet, amit az adott találatok és az elszenvedett találatok különbsége alapján felállított erősorrendben szereztem meg.
Köszönöm a hétvégét Schundinak, aki rendkívüli profizmussal szervezte meg mindkét nap programjait, illetve köszönöm minden egyes vívótársamnak, aki részt vett a programokon. Külön öröm volt, hogy több iskola is képviseltette magát, mégis teljesen baráti légkör uralkodott végig. Úgy gondolom az ehhez hasonló események vezethetnek oda, hogy az eddig elszeparáltan működő csapatokból egy nagy létszámú, nyitott és építő jellegű vívóközösség alakuljon ki. Ilyen közegben a csapatok párhuzamos szakmai műhelyekként tudnak működni, ami a szablyavívás szakmai fejlődéséhez vezet. Kissé pátoszoson fogalmazva: az ehhez hasonló események hozhatják el a történelmi és hagyományos magyar szablyavívás modern kori felvirágzását.
