A vívás során elengedhetetlenül támadnunk kell, hogy ártalmatlanná tudjuk tenni ellenfelünket. Csak az kerülhet ki győztesen egy összecsapásból, aki tudja, hogy melyik pillanatban kell támadnia, mivel kell támadnia és azt milyen módon kell helyesen végrehajtani. Aki ezen ismereteknek nincs birtokában, csak véletlenül nyerheti meg az összecsapást. Támadni fegyveres harc során elsődlegesen (de nem kizárólag!) a fegyverünkkel tudunk, így jelen bejegyzés témája a fegyverrel történő támadási módok.

Az alapvető lábmunka megismerése után rátérhetünk a fegyverkezelés alapjaira. A szablya kialakításánál fogva alkalmas csapásra, vágásra, szúrásra, valamint a belharc során a keresztvas és markolat támadások végrehajtására. A csapás olyan támadási forma, mely során a fegyver lendületben van és a becsapódáskor a célfelülettel a merőlegeshez közelítő szöget zár be. Vágásnak nevezzük azt a technikát, mikor a fegyver érintkezik az ellenfél testével és azon a párhuzamoshoz közelítve elmozdítjuk a pengét (tolva, vagy húzva). Szúrásnak a fegyver hegyével végrehajtott toló jellegű támadást nevezzük. 

Ahogy a videón is látszik az egyszerű csapásnak is két változatát különböztetjük meg. Az ívelt csapás során a fegyver hegye egy képzeletbeli körívet (vagy annak egy részét) járja be és a legnagyobb lendülete a becsapódáskor van. Az egyenes csapás ezzel szemben alapállásból a legrövidebb úton törekszik elérni az ellenfél testét. Ebből adódóan gyorsabb lesz ugyan, de lényegesen kisebb az átütőereje. Míg az ívelt csapást az ellenfél közvetlen megsemmisítésén túl alkalmazhatjuk a védelem áttörésére vagy ellentámadásra, addig az egyenes csapás - a lendület hiánya miatt - csak közvetlen támadásra és támadás előkészítésre használható.

A csapások végrehajtása közti különbség leginkább a kéz mozgása közben figyelhető meg. Míg az ívelt csapásoknál a fegyvertartó kéz maga is köríven fut, addig az egyenes csapásnál jórészt csak előre mozdul (az egyenes ütéshez hasonlóan) és a fegyver gyorsításában nagy szerepe van a csukló szinte teljes előre billenésének. Az ívelt csapásoknál a csukló kevésbé fordul rá a csapásirányra, de itt is jelentős a csukló végső gyorsító szerepe.

Szabad küzdelem során az ívelt csapást akkor alkalmazzuk, ha az ellenfél védelmét át akarjuk törni, megfélemlítő erejű ütést akarunk ellenfelünkre mérni vagy ellentámadást hajtunk végre az ellenfél támadásába. Leginkább a támadó jellegű állásokból hajtjuk végre, mint a hátsó tartás és a fordított alapállás, de lehetséges védekező jellegű állásokból is lendítések segítségével. Az egyenes csapást ezzel szemben akkor alkalmazzuk, mikor védekező tartásból gyorsan kell betámadnunk az ellenfél védelmi réseibe. Ennek célja lehet közvetlen támadás (elsődlegesen a kézre, de mélységi támadás is lehetséges pl. a fejre), illetve kitűnő támadás előkészítő. Előkészíthetjük vele a figyelemelterelést, a cselvágást, vagy a közbevágást. 

A vágás során szintén a kardunk pengéjével sebezzük az ellenfelet, mégis teljesen más a támadás mechanikája. A végrehajtás távolságától és a támadó szándékától függően a célfelülettel való érintkezést követően a fegyvert vagy előrefelé toljuk, vagy visszafelé húzzuk, miközben erőhatást fejtünk ki a felületre közel merőlegesen is. A vágással gyakorlatilag metszést végzünk így átütő erőről gyakorlatilag nem beszélhetünk. Vágni olyan felületet tudunk, amit nem fed védőfelszerelés. 
Fontos megjegyezni, hogy önmagában nagyon ritkán használt technika, leginkább csak belső körös szituációkban fordul elő. 

A csapás és vágás együttes alkalmazása a csapóvágás. Ekkor, ahogy a videón is látható, csapást indítunk, ami a penge tüzével (középső harmad) éri el az ellenfelet, majd a becsapódást követően azonnal vágó mozdulattal szabadítjuk pengénket. Ez a mozdulat hasznos lehet, hiszen fegyverünk megakadhat az ellenfélben, de a vágás tovább is mélyítheti a már meglévő sebet. Ha a fegyverünk a gyengéjével (hegy felőli harmad) éri el az ellenfél testét, akkor toló vágással folytathatjuk a mozdulatot. 

A szúrás az egyik leghalálosabb támadási forma. Ugyan megállító ereje néhány esetben csekélyebb, mint a csapásé, de az általa okozott seb legtöbbször sokkal súlyosabb, mint a csapás, vagy vágás által okozott seb. Miközben a csapás kivitelezése önmagában lezár bizonyos irányokat, addig a szúrás védtelenül hagyja a támadót - ezért csak a legmegfelelőbb pillanatban végezhetjük azt. A szúrás után vagy belső körbe, vagy külső körre kell menekülnünk, esetleg azonnal visszavédenünk. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor kár szúrással próbálkoznunk, mert minden esetben együttes lesz az eredmény. A szúrást végezhetjük egyenes vonalon, vagy szögben. 

Az alábbi képen a barantában "nyolcküllős kerék" néven ismert ábrát láthatjuk.

A (képzeletbeli) kör középpontjának mindig az ellenfélen kell elhelyezkednie, ekkor tudjuk őt eredményesen támadni. Ez a középpont függőlegesen vándorolhat, de minden esetben az ellenfél testén vagy fegyverén helyezkedik el. 

A kör sugarai ("küllői") a csapásirányokat adják meg. Ha a középpontig vezetjük a csapást, akkor fél csapásról, ha az átmérő mentén az átellenes pontig, akkor teljes csapásról beszélünk. A körív mentén elhelyezkedő betűk az irányok neveit jelölik (óramutató járásával egyező irányba, felülről): Felső, Jobb Felső, Jobb Oldalsó, Jobb Alsó, Alsó, Bal Alsó, Bal Oldalsó, Bal Felső. A JF, JO, JA, BF, BO, BA irányoknál látható segédvonalak a lehetséges vágásirányokat jelölik. Az FSZ, KSZ, és ASZ betűkkel jelzett keresztek a körben a Felső Szúrásmagasság, Középső Szúrásmagasság és Alsó Szúrómagasság jelölései. 

A későbbiekben ezek végrehajtását külön-külön tárgyalni fogjuk. 

Természetesen a szablyával más módon is lehet támadni: fokélcsapással, kampócsapással, billentéssel/csavarással, orsó/kifordított csapással, kiemelt csapással, támadóvédéssel, markolatütéssel, keresztvasszúrással, kétkezes támadásokkal, stb. Ezek bemutatása is a bejegyzéssorozat részét fogják képezni.