A betyárok harci tudása 

Erről a dologról a törökök, osztrákok, megyei pandúrok tudnának a legtöbbet mesélni. A leírásokból, periratokból és az elbeszélésekből tudjuk, hogy a magára valamit adó betyár „gyakorolta” magát. Érdekes jelenség /az ősi múltba vezethető vissza/ a vezéri címért folyó /becsületbeli ügyek elintézése, sérelmek/ fokos vagy baltaküzdelem. Több helyütt ún. „próbafákat” találtak az üldöző hatóságok, ahol az idejüket múlató betyárok baltát, kést hajítottak, vagy fokossal „próbáztak”. A Bakonyi legényeknél időtöltésként „elbirkóztak” egymással. A rajtaütések végrehajtását előre elgyakorolták. Ostorhoz, késhez, kötélhez nagyon értettek. Néha valóságos küzdelmi bemutatókat tartottak táborhelyeiken önmaguk mulattatására.

Jó példája a fegyveres- pusztakezes felkészültségüknek az egyik kiskunfélegyházi vásáron történt eset, ahol a vásározók nagy riadalmára hat legény esett egymásnak. Keményen álltak neki a verekedésnek. A vásározók pihenését és étkeztetését ellátó lacikonyhákból ugráltak elő. Olyan veszettül ütötték egymást, hogy mindenki biztos volt abban, hogy temetés lesz a vége. Csattogott a fokos, a balta, az ostor meg az ólmos bot. Óriási nagy zajt csaptak és rettentő nagy port kavartak. Mindenki a látásukra gyűlt, de beavatkozni már senki sem mert, miután az egyik legény az okvetlenkedő felügyelő hajdút kobakon vágta. Az asszonyok sírtak, a gyermekeiket gyűjtögették maguk köré, hogy ne essen bajuk. Egyszerre abbamaradt a csata, a legények felpattantak lovaikra, s akkor derült ki, hogy verekedés közben egyikük sem sérült meg. A szájtátó vásározók hamarosan rájöttek az okára. Míg ezek parázsul csépelték egymást, társaik a vigyázatlan vásári jószágból egy csapatnyit elkötöttek, de még vásárfiát is vittek magukkal a mátkáiknak a felügyelet nélkül hagyott sátrakból.

A történet jól példázza, hogy az akkori betyárok a hagyományos fegyverek széles választékához mesteri módon értettek. Sokat gyakorolták az egymás közötti küzdelmet, amit ilyen „bemutató” jellegű produkciókban is jól fel tudtak használni.

A népi fegyveres tudáskészlet megőrzésében nagy szerepet kaptak a „kényszerű” körülmények közé került betyárok, akik csak a fegyveres harc ismeretében tudták biztosítani továbbélésüket. Mindannyian tudták, hogy kevesen lesznek közülük azok, akik nem a hóhér előtt fejezik be földi pályafutásukat.

….Ezt az életet azonban sokkal ”emberibbnek” és különbnek tartották, mint a kiszolgáltatott paraszti élet. A betyárokkal kapcsolatos írásokban gyakran próbálják a a „betyár” kategóriát összekeverni a mindennapos bűnözői csoportokkal. Meg kell állapítanunk, hogy a betyár kitételnek nem felelhetett meg mindenki. A „minősítést” nem mi határozzuk meg, hanem azok az emberek, aki együtt éltek velük Az átmenő utazók, a ”hivatali emberek” értékelése semmit sem mond el ezekről az emberekről. A betyárok a valamikori társadalmi rend ösztönös és tudatos „visszaköszönő” elemei voltak. Egyes magyarlakta területeken megdöbbentő módon reagált a lakosság a számára idegen és ismeretlen hatalom megszilárdulására. „Ha fiam csak szolga löhet, csillag alá se szülessen.” -(Ormánság). A betyárok a mindenkori ellenállás jelképévé váltak. Egy olyan világ mitikus maradványai lettek, amikor a  magyar  kultúra még egységes volt….

Isten teremtette a betyárokat
Azzal veri a gazdagokat
Ha nem találkozna betyár gyerekkel
Sosem imádkozna a gazdag ember