A baranta - mint harcművészet - célja a harcra való felkészítés. Habár sok fegyverrel foglalkozunk, ezeket nem külön-külön tudásanyagként kezeljük, hanem próbáljuk egységes szemlélettel, egy tudáskészletté formálni. Tekintve, hogy a harc egy folyamatosan változó, kiszámíthatatlan közeg, így a felkészítés céljának is annak kell lennie, hogy egy folyamatosan alkalmazkodó tudást adjon a gyakorlónak.

Ez azzal érhető el, ha a tudás magját képző alapokat készség szinten gyakoroltatjuk be, majd az egyes változókat jártasság szintjéig juttatjuk el. A feladatunk ekkor minél több fajta szituációban jártasságot szerezni, s ezzel párhuzamosan fejleszteni a kreativitásra épülő problémamegoldó képességet.

A harci íjászat alapját a mesterlövészet és testhelyzet íjászat, a mozgásos íjászat, a mozgó célra lövés és a kötelék íjászat adja. Ezek alapjai képzik azt a magot, melyre a későbbiekben építkezhetünk. 

A mesterlövészet és a testhelyzet íjászat az íjászat alfája és omegája. Rögzített helyzetekből lövünk rögzített helyzetben lévő célokat. A hagyományos mesterlövészet álló helyzetben történik, de gyakorolnunk kell magunkat a térdelő, guggoló, fekvő, vagy épp függő helyzetekben történő lövésekben is. A cél a gyakorlóhoz képest helyezkedhet el szemben, oldalt, vagy hátul. 
Nem csak a céltól való távolságokat kell kigyakorolnunk, de a hozzájuk képest bezárt szögeket is. Gyakorolnunk kell a célok oldalszögből való meglövését és a magas, valamint alacsony célokét is. Nem utolsó sorban a természet által képzett akadályokhoz való alkalmazkodás is a tudáskészlet szerves részét képzi, úgy mint a fedezékből lövés, a "zavaró" növényzet, a szélben és esőben lövés, a sötétben lövés és az árnyékból, vagy árnyékba lövés. 

A harci íjászat során nem csak a körülményeket változtatjuk folyamatosan, de igyekszünk zavaró tényezőket is közbeiktatni. Zavaró tényező lehet például a fizikai terhelés. A barantában jobban értékeljük azt az íjászt, aki adott távolságról 40 cm-es szórásképpel lő kipihenten is és 5 km futás, 2 földharcküzdelem és 10 szabadvívás után is, mint azt az íjászt, aki pihenten 10 cm-es szórásképpel lő, de ugyanezen terhelés után már csak 1 méteres szórásképpel.

Ha a mesterlövészetben sikerült stabil alapokat kialakítani, akkor az íjászt elkezdjük mozgatni. Már a mesterlövészet és testhelyzet íjászat során alkalmazzuk a mozgásokat a lövések közt. A feladatot folyamatosan nehezítjük. Először érdemes a célra merőleges, majd párhuzamos sétát tanítani, majd a futómozgásokat. Ezt követően az irányváltásokat vesszük, majd a szintváltásokat, úgy mint letérdelés, leülés, lefekvés, illetve az ugrómozgások.

Ezután visszatérünk az álló helyzethez és elkezdjük a célokat mozgatni. A párhuzamosan és merőlegesen mozgó célok sebességét folyamatosan növeljük, méretüket folyamatosan csökkentjük. Ezután a mozgást megpróbáljuk kiszámíthatatlanná tenni, végül felbukkanó célokat alkalmazunk. Ha ezt is sikerült elsajátítani, akkor mozgás közben gyakoroljuk a mozgó célok leküzdését. 

A hétpálcás rendszerben ezek az iskolagyakorlat, a mozgások összekötése és a reflexgyakorlat pálca. Ezt követően megpróbáljuk szabad küzdelembe átültetni a tanultakat. Ide tartozik az íjász párbaj, mikor a két küzdő fél célja, hogy fejvédővel, könnyített íjakkal és tompa végű nyilakkal lelőjék az ellenfelet, miközben ők maguk nem szenvednek találatot. A gyakorlatot a terep adta lehetőségek színesítik. 

A kötelék íjászat célja, hogy az egyénileg képzett íjászt megtanítsa a csapatban mozgásra. Legfontosabb elemei a tűzösszpontosítás, a folyamatos váltott tüzelés, a területfoglalás, területbiztosítás, menetbiztosítás és a visszavonulás. Természetesen az egyes menetek begyakorlását követően csoportos szabadküzdelemre is sor kerül.

Mikor valaki a gyalogos íjászattal teljességében szeretne foglalkozni, nem elegendő csupán a mesterlövészetet gyakorolnia. A baranta íjász felkészítése amellett, hogy sokrétű és sok körülmény közt alkalmazható tudást ad, rendkívül jó móka is, így mindenkit csak biztatni tudok, hogy próbálja ki!