A Barantában az alapállások a technikák kiinduló helyzetét jelölik. Az alapállások azok a helyzetek, melyekből az adott támadást, vagy védést a legideálisabb módon - felesleges mozdulat közbeiktatása nélkül - hajthatjuk végre. Az adott állás ennek megfelelően tehát lehet védekező, vagy támadó jellegű. A barantában 6 alapállást (és változatait) különböztetünk meg a szablyavívás során. Ezeket vesszük most sorra. 

A védő állások jellemzője, hogy értelemszerűen a különböző védő mozdulatok könnyedén végrehajthatók belőlük, illetve önmagában az állás felvétele is védelmet nyújt, ennek értelmében lehetséges huzamosabb ideig bennük tartózkodni. Mivel ezzel szemben a támadó állások elsősorban a támadások végrehajtására alkalmasak, így a végrehajtó kevésbé védett helyzetben helyezkedik el, tehát az állás felvétele csak a technika végrehajtást megelőző pillanatban javasolt. 

A vívás legfontosabb része az önvédelem. Ebből eredően a kezdőkkel legelőször olyan gyakorlatokat kell tanítanunk, melyek során az önmaguk védelme leginkább megoldott. A tanulás minden esetben a középső védekező tartással kezdődik, melyet röviden csak 1-es állásnak nevezünk.

Mivel az állás során a fegyvert tartó kéz van elől, így a kard gyakorlatilag mintegy pajzsként működik, mely felfogja az érkező támadásokat. Az ujjak védelmét a markolatkengyel biztosítja, ennek hiányában a fegyvert tovább döntjük kb. 45°-ig, amíg a keresztvas teljes fedezéket nem biztosít a kéz számára. A fegyver nem a középvonalon helyezkedik el, hanem átlósan: a markolat csípő/köldök magasságban, a test mellett, a hegy pedig a középvonalon. Ez a tartás szinte teljes védelmet nyújt a külső oldal felől érkező támadások ellen. A felsőtest védelmét az úgynevezett háromszög-védekezéssel lehet teljessé tenni. Ez azt jelenti, hogy a védekezés során a fegyver hegye szinte egy helyben marad, miközben a fegyver súlypontját mozgatjuk a támadás irányába. 
A középső védekező tartás nagy előnye, hogy mivel a fegyver valóságosan középen helyezkedik el, így az alsó test védelme is egészen jól megoldható pengével. Ezen túl az előremutató hegyből adódóan az ellenfél, ha közel akar kerülni, először a fegyverrel kell, hogy kezdjen valamit, ami fél tempó időelőnyt biztosít. 

Az állás hossza kb. 3-3,5 lábfej (egy kényelmes lépés) és másfél lábfej széles. Az elülső lábfej előre (enyhén befelé) mutat, míg a hátsó lábfej 45°-ban oldalra. A súly egyenlően oszlik meg a két láb közt, a lábak enyhén hajlított helyzetben vannak. A csípő kissé oldalt fordítva, szintén hozzávetőleges 45°-ban áll. 

A 2-es állás a fordított védekező tartás, mely szintén védekező állás. Ekkor a fegyver markolata felkerül váll magasságba, míg a hegy előre lógatva helyezkedik el. A penge a test előtt ferdén fedezi a vívót az érkező támadásoktól. Ha a fegyver nem rendelkezik markolatkengyellel, a fegyver hegyét kissé megemelve a keresztvas biztosít védelmet az ujjak számára. 

Míg az 1-es állásban a védéseket leginkább alsó védő tartással lehet hárítani, addig a 2-es állásban a felső védő tartás kerül előtérbe. Az előző állástól eltérően a láb pengével való védelmére sokkal kevésbé alkalmas, de a fegyver helyzetéből adódóan nincs is nagyon lehetőség az alsótest támadására anélkül, hogy a támadó ne veszélyeztetné a fejét. 
Mindkét állásra igaz, hogy leginkább alkalmasak a visszatámadásokra alapuló taktikai elemek alkalmazására. Nem véletlen, hogy a halogató vívás és a megállításos lépésrendszer taktikai csoportja leginkább erre a két állásra épül.

A védekezés mellett természetesen lehetséges a támadás is az állásokból. A szúrás és az egyenes csapások kitűnően alkalmasak a távolságtartó taktikák során, akár mint előtámadások, akár közbetámadások. Külső távolságról indítva lendített csapások végrehajtása is lehetséges, így a nagy erejű támadások is megoldhatók ezekből az állásokból. Középső és belső körön az állások szerepe átalakul, az egyértelmű védő jellegű állásokból vegyes alkalmazású állások lesznek, hiszen ekkor már a kötésben végrehajtott technikák kiindulási pontjai.

Következik: hátsó tartás (3-as állás)