A hajlásokat arra használjuk, hogy az adott állásból történő ellépés nélkül átpozicionáljuk magunkat a mozgásiránynak megfelelően. Irányultságát tekintve lehetséges előre, hátra, oldalra és lefelé hajolni. A hajlások alkalmazása nagyon sok szituációban lehetséges. 

Általában véve az elhajlás nagy lendületű ívelt csapások elől teszi lehetővé az elmozgást. A helyes végrehajtás "titka" a megfelelő helyzetfelismerés, valamint a helyes ütem- és távolságérzék. Amikor az ellenfél megindítja a támadását, föl kell ismernünk, hogy az nagy erejű támadás lesz-e, ami teljes csapásban fog végződni, vagy fél csapásként megfogja a középvonalon. Amennyiben a második szituáció következik be, úgy az elhajlás hibás technika, hiszen ellenfelünk egy rálépéssel könnyen leszúrhat bennünket. Ha fölismertük a támadás jellegét, még mindig nem biztos, hogy megfelelő távolságban állunk az elhajlás végrehajtásához. Általános szabály, hogy akkor tudjuk végrehajtani sikeresen az elhajlást, ha a támadó fegyverének csak az utolsó harmada ért volna el bennünket. Ha mindezen feltételek adottak, akkor már csak a helyes időzítést kell megtalálnunk. Ha túl korán hajolunk el, az ellenfélnek lesz lehetősége korrigálni a támadását, ha túl későn, akkor a csapás találni fog.

Az elhajlás visszatámadás nélkül fél megoldás. Ahogy a támadó fegyvere elhagyja középvonalunkat, azonnal meg kell indítani az ellenakciót. Ekkor jön ki az elhajlás előnye: egy fél tempónyi előnyt nyerünk azzal, hogy a támadásunkat akkor indítjuk meg, amikor az ellenfélé még be sem fejeződött - ezáltal minimalizáljuk a védekezés lehetőségét. 

A hátrahajlás során a súlypontot hátra visszük a hátsó lábra, miközben a fegyvert tartó kéz vagy alsó tartásba helyezkedik, melyből villámgyors visszaszúrás és fokélcsapások lehetségesek, vagy hátsó tartásba vált, melyből visszacsapás lehetséges. A küzdelem során a felsőtestre, azon belül is elsősorban a fejre irányuló támadások ellen véd.

A lehajlás - annak ellenére, hogy az oktatás kezdetétől fogva jelen van - egy nagyon magas szintű technika. Célja, hogy csökkentse a célfelületet. Leginkább vízszintes irányú csapások és felső magasságú szúrások ellen nyújt védelmet. A súlypont végig a két láb közt marad.

Az előre hajlás az eddigiekkel ellentétben egy offenzív gyakorlat. A kitörésből támadást követően előre hajolva egy második támadást indítunk meg, megpróbálva "utolérni" az elhúzódó ellenfelet. Fontos megjegyezni, hogy az előrehajlás véghelyzetében sem előzi meg az elől lévő láb térde a lábujjakat!

Az oldalra hajlásoknak sok változata van. Leginkább közbevágások, ékvágások és közbeszúrások során alkalmazzuk őket.   

A has elhúzása minden technikai részletében megegyezik a hátrahajlással. Érdemes megfigyelni, hogy a végrehajtás során az elől lévő láb is hátracsúszik, miáltal a csípő teljesen szembefordul az ellenféllel és így további hátrálást tesz lehetővé. A végrehajtás során a kezek általában fölfelé, vagy oldalra húzódnak ki a támadó fegyvere elől. 

A láb elhúzását abban az esetben alkalmazzuk, mikor az ellenfél a lábunkra támad. Gyakorlatilag a hátra hajlás/has elhúzás lábra alkalmazott változata. A támadás pillanatában az elől lévő lábat a hátsó láb mellé, vagy mögé helyezzük, majd onnan ismét előre lépve támadjuk az ellenfelet. 

A visszasarkazás a dobott láb vízszintes tükrözése. Míg a dobott lábnál a felsőtest maradt viszonylag stabil és a lábakat raktuk hátra, addig a visszasarkazásnál a lábak maradnak és a felsőtest megy hátra. Az elhajlástól abban különbözik, hogy nem alaphelyzetben, hanem kitörés helyzetben hajtjuk végre. Ez esetben a kitöréssel teret szerzünk, amit nem kívánunk hátrálással feladni, ezért a védekezés során elhajlást végzünk.
Az elnevezés arra utal, hogy sokan úgy hajtják végre a gyakorlatot, hogy közben az elől lévő láb talpa felemelkedik és csak a sarok támaszkodik a talajra. Mind a két végrehajtási mód helyes. 

A kéztámaszos kitörés abban különbözik a hagyományos kitöréstől, hogy egyrészt három ponton van alátámasztva az állás, másrészt szintén egy lefelé történő hajlás történik. Erre akkor lehet szükség, ha a közbetámadás során nem tudjuk teljesen fedezni magunkat és kénytelenek vagyunk csökkenteni az eltalálható felületet.