Bordó és Ezüst

Baranta alapok - Lendített csapások

2016. december 05. 15:00 - balakor

A vívóállások behatárolják, hogy adott szituációkban mely technikai megoldásokat érdemes végrehajtani. Nem minden állás és kardtartás alkalmas minden technika végrehajtására. Így van ez a legalapvetőbb csapásokkal is - az alapállás behatárolja a csapás végrehajtásának módját. 

Azoknál az állásoknál, ahol van állásba rejtett lendület, közvetlenül is képesek vagyunk nagy erejű csapást indítani bizonyos irányokba, míg a védekező jellegű állásokból legfeljebb gyengébb egyenes-csapásokat tudunk közvetlenül végrehajtani. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezekből az állásokból ne lehetne erőteljes támadást indítani, csupán egy plusz mozdulat közbeiktatására van szükség - ezt nevezzük lendítésnek. A lendítés egy olyan mozdulat, mely során a fegyver egy köríves pályát bejárva lendületet szerez és a becsapódáskor lényegesen nagyobb átütőerővel rendelkezik.

A lendítéseket tehát alkalmazhatjuk indító technikaként, ha a támadni kívánt felületet közvetlenül az alkalmazott állásból nem tudjuk csapással támadni. Azonban alkalmazásuk nem ennyiben merül ki, hiszen erre az állások váltása is megfelelő lenne. Sőt! A lendített csapások két ütemből állnak: lendítésből és csapásból. Ez pedig lehetőséget adhat az ellenfélnek a lendítés közbeni elővágásra. Éppen ezért az oktatás során nagy hangsúlyt kell fektessünk arra, hogy a lendített csapásokat, akcióindítás során, csak megfelelő távolságról alkalmazzuk!

A lendítések valódi előnye az, hogy segítik összekötni a különböző irányú csapásokat és védéseket. A megindított támadást átfűzni egy következő támadásba lendítés segítségével a legegyszerűbb. De sok esetben a védekezést követő visszatámadás után is lendítést alkalmazunk, mellyel egyrészt új irányokat nyitunk meg a támadás számára, másrészt növeljük a támadás erejét. Azon tény sem elhanyagolható, hogy az orr-nehéz fegyverek kezelése lendítések nélkül elképzelhetetlen.

A lendítéseknek három fajtáját különböztetjük meg. Az első típus a fejpajzs. A fejpajzs lendítést oldalváltásra használjuk leggyakrabban, de lehetséges vele azonos oldalra is csapni. Azokat a lendítéseket soroljuk ide, melyek a kiindulási ponttól az érkezési pontig a kard hegyével "megkerülik a fejünket". Természetesen lehetséges szűken vezetve is kivitelezni a lendítést, ebben az esetben a kard hegye nem feltétlenül megy az arcunk vonalától hátrébb - de a mozdulat ugyanaz marad. A végrehajtás során a pengét egyik irányba indítjuk meg, majd körívet leírva a másik irányból csapunk le. Ugyanezen fejpajzs mozdulat található meg a baranta botforgatás mozgáskészletében "kettőző előre forgatásnak" nevezett mozdulatban, valamint a "csóva" mozdulatban. A botoló táncok "fej fölötti pörgetése" is igen hasonlít az általunk alkalmazott fejpajzs mozdulathoz. A képen a fej fölött pördítés mozdulata látható.1282666777_00.jpg

A második típus a félkör lendítés. Nevét onnan kapta, hogy felülnézetből a kard hegye fél köröket ír le. A lendítés lényege, hogy a fegyvert oldalt-lefelé lendítjük meg, majd onnan felhozva, oldalsíkba kihozva csapunk az ellenfélre. Ugyan a botoló táncok legjellemzőbb mozdulata, a "somogyi előre forgatás" ugyanezen íven kezeli a botot, a botoló mozdulatok közül mégis a "jobb oldalt pördítés, bal oldalt pördítés összekötés" az, ami tökéletesen azonos a félkör lendítéssel. A képen a háttal álló táncos végzi jobb oldalt pördítést. 

1282666838_06.jpg

A függőleges felső csapás lendítései vita tárgyát képzi, hogy hová tartoznak. Nem tisztán fejpajzs mozdulat, hiszen a lendítéssel nem váltunk oldalt, de nem is félkör lendítés, hiszen a csapás során nem hozzuk ki oldalsíkba a fegyvert. Jelenleg a fejpajzs lendítéseknél mutatom be. Besorolása a későbbiekben még változhat.

Harmadik típusú lendítés az alsó lendítés. Ennél a lendítésnél a fegyver oldalt-lefele és hátra indul meg egy időben, majd alulról fölfelé csapunk vele. Támadás után alkalmazva lehetséges vele azonos oldalra csapni és oldalt váltani egyaránt. A botoló mozdulatok közül a "somogyi visszafelé forgatás" az, ami tökéletesen leírja az alsó lendítés mozdulatát. A képen a bal oldali táncos egy bal alsó lendítést követő bal alsó csapást hajt végre.

1282666779_06.jpg

Az alábbi videóban középső védekező tartásból mutatom be a három lendítés lehetséges csapásirányait. A felvételen a technikák bemutatása volt az elsődleges, nem a nagy sebességű végrehajtás.

 

Szólj hozzá!
Címkék: baranta

A bejegyzés trackback címe:

https://balakor.blog.hu/api/trackback/id/tr612013720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása