Azt szoktuk mondani, hogy a barantával eltöltött idő nem vész kárba. Aki barantázik, az törekszik arra, hogy testben, szellemben és lélekben több legyen, így igyekszik "minél kevesebb időt adni az ördögnek". Ha az ember szerves közösségben tölti az idejét, elvégzi a napi edzésmunkát, tudásban gyarapszik, vagy bármilyen egyéb módon önmagát, illetve közösségét gyarapítja, akkor nyugodt szívvel elszámolhat az idejével. 

A legtöbb ember azonban jelenlegi életmódja miatt nem tud annyi időt szakítani ezekre a tevékenységekre, amennyit szeretne. Mivel magam is tartok edzéseket, így látom, hogy a legtöbb embernek problémát okoz a munka és az edzések összehangolása. Aki vállalkozó, vagy bármilyen egyéb módon kötetlen munkaidőben dolgozik, az szerencsésebb helyzetben van ebből a szempontból, mivel maga osztja be az idejét, így könnyebben találhat magának időt az edzésre. Minden vállalkozó tudja, hogy ha nincs napirendje, akkor kicsúsznak a dolgok a kezei közül és a végén marad a kapkodás és a fejetlenség. 

Aki kötött munkaidőben dolgozik, annak sem reménytelen az esete, hiszen egy kis szervezéssel beiktatható a rendszeres edzés. Persze minden embernek tisztában kell lennie a korlátaival is. Aki napi 12 órát dolgozik és ezen nem kíván változtatni, az ne akarjon napi három edzést végezni. 

Azt szoktuk mondani, hogy a barantára szánt idő minimum 2x2 óra kell, hogy legyen. Ez az úgynevezett szocializációs szint, ami még valódi edzéshatással nem rendelkezik, de az adott közösségnek már szerves része lehet az, aki ennyi időt szentel a dolognak. A heti egy edzés azért kevés, mert a tudásanyag elmélyítéséhez sem elegendő (folyamatos újratanulások gátolják a haladást), másrészt a fizikai felkészítéshez is elégtelen ez a mennyiségű edzésmunka.
A heti 3 edzés (egyenlően elosztva) az a szint, ahol a szuperkompenzációs időn belül újabb edzéshatás érvényesül, így egy folyamatosan (de lassan) építkező edzésmunka indul meg. Ha valaki el akarja kezdeni a barantát én azt szoktam javasolni neki, hogy próbáljon időt keríteni a 3 edzésnek. 

A technikai edzések legideálisabb időpontja a délután 5 és 9 óra közti időszak. Ekkorra végez a legtöbb ember is munkával, az iskolások az iskolával és nem is tart éjszakába nyúlóan az edzés. Egész egyszerűen ez az az időszak, amikor a legtöbb ember ráér.

Én azt várom el az edzésre járóktól, hogy ha eldöntötték, hogy barantázni akarnak, akkor ez legyen a mozdíthatatlan szent időpont, amihez képest minden mást viszonyítunk. Ha valaki nem így áll hozzá, akkor jönnek a "leckét kellett írnom", "holnap dolgozatot írok", "takarítanom kellett" és hasonló kifogások, amiket az emberek azért keresnek, mert igazából lusták elmenni az edzésre. Persze néha előfordul, hogy valóban közbejön egy halaszthatatlan program, betegség vagy bármi, de ekkor is csak a szocializációs szintre esünk vissza, ami még mindig nem a világ vége. Ha viszont valakinek csak heti kétszer van ideje edzésre járni és kihagy egy edzést, akkor már az elégtelen edzésszintre esik vissza azon a héten. 

A másik megoldás az önálló edzések megszervezése. Aki nem tud minden alkalommal ott lenni az edzéseken, mert olyan munkarendben dolgozik, vagy csak egyszerűen nem elégszik meg a heti 3 edzéssel, az kialakíthatja magának azt a napirendet, amiben jut idő egy órás edzésnek. Nyilván az egyik lehetőség a munka előtti edzés, másik a munka utáni, melyek lehetnek technikai jellegűek (pl. páros fegyveres formagyakorlat kigyakorlása, szabad vívás, harci akrobatika gyakorlás, íjászat, stb.), lehet kondicionáló jellegűek, vagy futó jellegűek. 

A harmadik lehetőség az, ha az edzést életmódszerűen végezzük. Aki fizikai munkát végez, az a munkafolyamatokat végezheti körökre osztva, szériákban, vagy folyamatosan. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a fizikai munkával teljesen ki lehet váltani az edzést, mert a fizikai munkát végzőknek is szükségük van speciális edzésekre, de alkalomadtán lehet színesíteni az edzéstervet. Kiváló gyakorlat pl. az ásás, lapátolás, csákányozás, rakodás, stb.

A rendszeres barantázás nem csak a versenyeredmények javításáról, vagy a fokozatvizsga megszerzéséről szól. Sokkal több ennél. Amikor az ember edzést végez, akkor nem csak testét tartja karban, de ezzel együtt a baranta sajátosságainak köszönhetően szellemi és lelki munkát is végez, tehát a teljes személyiség van igénybe véve. Aki barantázik, az valójában a saját személyiségét formálja a népkultúrán és a sporton keresztül. Csak a -minden értelembe véve - edzett személyiségek lesznek képesek szervesen működő magyar közösségeket vezetni.

Emellett aki egyre több és több időt tud szakítani magának olyan tevékenységekre, amit szeret csinálni - anélkül, hogy az veszélyeztetné a családot, vagy a anyagi biztonságot -, az valójában egyfajta személyes szabadságharcot vív, melynek tétje, hogy a saját életében mennyi az az idő, amit minőségi időként élhet meg. Azt mondhatjuk tehát, hogy akárhonnan vizsgáljuk: megéri barantázni.