A régi világban az ember az adott szaváért a becsületével és adott esetben életével felelt. Rosszul megválasztott mondandóra könnyen lehetett párbaj a felelet. 

"Ökröt szarvánál, embert szavánál fogják"

Figyelmeztetés a XVII. századból...

“Egy nemzet sem pattog úgy s nem kevélykedik nemesség titulusával, mint a magyar, maga annak bizonyítására... semmit semcselekszik...”

Zrínyi Miklós

A videó első felében a gyakorlatozók felső védekező tartásban tartják a pengét és felváltva csapnak jobb felső és bal felsőt, miközben elől lévő lábukkal a csapás pillanatában előre toppantanak. A csapások teljesen kivezetettek és köríven tovább mozgatva térnek vissza a felső védekező tartásba. A jobb felső csapást fejpajzs lendítéssel, míg a bal felső csapást félkör lendítéssel végzik el. A fegyvertelen kéz hátra téve látható. 

A '41-es felvételen a végrehajtók a korábban már említett "magyar álláshoz" hasonló helyzetben helyezkednek el.

Véleményem szerint ezen állást csak gyakorlásra használták, illetőleg lovas alkalmazás esetén tudom elképzelni. Itt szintén jobb felső és bal felsőt hajtanak végre. A fegyvervezetés lényegesen eltér a '27-es felvételéhez képest. Mivel magasan van a fegyver, így az állásba rejtett lendületet kihasználva nincs szükségük plusz lendítésre az erőteljes vágás végrehajtásához. Míg az első felvételen a vívók a teljes test erejét beleadva (toppantva), a váll, könyök és csukló gyorsító erejét kihasználva támadtak, addig a második felvételen a fegyvert vállból mozgatják, szinte végig merev karral. 
A vágás kivitelezéséből, a párhuzamos állásból és az elől lévő kar helyzetéből (ami nem tölt be semmilyen funkciót és véleményem szerint a gyeplőtartást szimbolizálja) arra következtetek, hogy míg a '27-es felvétel a gyalogos vívásból, addig a '41-es lovas vívásból örökítette meg ugyanazon két csapás végrehajtását.

Hosszú ideje ez az egyik legjobb vívásbemutató, amit láttam. Láttam már pontosabban előadva is, de ötletes, eredeti, dinamikus, technikás és vicces. Csak így tovább, palócok!

A Mikulás hozta a mai bölcsességet: Fegyvert, lovat s asszonyt kölcsön ne adj!

A vívóállások behatárolják, hogy adott szituációkban mely technikai megoldásokat érdemes végrehajtani. Nem minden állás és kardtartás alkalmas minden technika végrehajtására. Így van ez a legalapvetőbb csapásokkal is - az alapállás behatárolja a csapás végrehajtásának módját. 

Azoknál az állásoknál, ahol van állásba rejtett lendület, közvetlenül is képesek vagyunk nagy erejű csapást indítani bizonyos irányokba, míg a védekező jellegű állásokból legfeljebb gyengébb egyenes-csapásokat tudunk közvetlenül végrehajtani. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezekből az állásokból ne lehetne erőteljes támadást indítani, csupán egy plusz mozdulat közbeiktatására van szükség - ezt nevezzük lendítésnek. A lendítés egy olyan mozdulat, mely során a fegyver egy köríves pályát bejárva lendületet szerez és a becsapódáskor lényegesen nagyobb átütőerővel rendelkezik.

A lendítéseket tehát alkalmazhatjuk indító technikaként, ha a támadni kívánt felületet közvetlenül az alkalmazott állásból nem tudjuk csapással támadni. Azonban alkalmazásuk nem ennyiben merül ki, hiszen erre az állások váltása is megfelelő lenne. Sőt! A lendített csapások két ütemből állnak: lendítésből és csapásból. Ez pedig lehetőséget adhat az ellenfélnek a lendítés közbeni elővágásra. Éppen ezért az oktatás során nagy hangsúlyt kell fektessünk arra, hogy a lendített csapásokat, akcióindítás során, csak megfelelő távolságról alkalmazzuk!

A lendítések valódi előnye az, hogy segítik összekötni a különböző irányú csapásokat és védéseket. A megindított támadást átfűzni egy következő támadásba lendítés segítségével a legegyszerűbb. De sok esetben a védekezést követő visszatámadás után is lendítést alkalmazunk, mellyel egyrészt új irányokat nyitunk meg a támadás számára, másrészt növeljük a támadás erejét. Azon tény sem elhanyagolható, hogy az orr-nehéz fegyverek kezelése lendítések nélkül elképzelhetetlen.

A lendítéseknek három fajtáját különböztetjük meg. Az első típus a fejpajzs. A fejpajzs lendítést oldalváltásra használjuk leggyakrabban, de lehetséges vele azonos oldalra is csapni. Azokat a lendítéseket soroljuk ide, melyek a kiindulási ponttól az érkezési pontig a kard hegyével "megkerülik a fejünket". Természetesen lehetséges szűken vezetve is kivitelezni a lendítést, ebben az esetben a kard hegye nem feltétlenül megy az arcunk vonalától hátrébb - de a mozdulat ugyanaz marad. A végrehajtás során a pengét egyik irányba indítjuk meg, majd körívet leírva a másik irányból csapunk le. Ugyanezen fejpajzs mozdulat található meg a baranta botforgatás mozgáskészletében "kettőző előre forgatásnak" nevezett mozdulatban, valamint a "csóva" mozdulatban. A botoló táncok "fej fölötti pörgetése" is igen hasonlít az általunk alkalmazott fejpajzs mozdulathoz. A képen a fej fölött pördítés mozdulata látható.

A második típus a félkör lendítés. Nevét onnan kapta, hogy felülnézetből a kard hegye fél köröket ír le. A lendítés lényege, hogy a fegyvert oldalt-lefelé lendítjük meg, majd onnan felhozva, oldalsíkba kihozva csapunk az ellenfélre. Ugyan a botoló táncok legjellemzőbb mozdulata, a "somogyi előre forgatás" ugyanezen íven kezeli a botot, a botoló mozdulatok közül mégis a "jobb oldalt pördítés, bal oldalt pördítés összekötés" az, ami tökéletesen azonos a félkör lendítéssel. A képen a háttal álló táncos végzi jobb oldalt pördítést. 

A függőleges felső csapás lendítései vita tárgyát képzi, hogy hová tartoznak. Nem tisztán fejpajzs mozdulat, hiszen a lendítéssel nem váltunk oldalt, de nem is félkör lendítés, hiszen a csapás során nem hozzuk ki oldalsíkba a fegyvert. Jelenleg a fejpajzs lendítéseknél mutatom be. Besorolása a későbbiekben még változhat.

Harmadik típusú lendítés az alsó lendítés. Ennél a lendítésnél a fegyver oldalt-lefele és hátra indul meg egy időben, majd alulról fölfelé csapunk vele. Támadás után alkalmazva lehetséges vele azonos oldalra csapni és oldalt váltani egyaránt. A botoló mozdulatok közül a "somogyi visszafelé forgatás" az, ami tökéletesen leírja az alsó lendítés mozdulatát. A képen a bal oldali táncos egy bal alsó lendítést követő bal alsó csapást hajt végre.

Az alábbi videóban középső védekező tartásból mutatom be a három lendítés lehetséges csapásirányait. A felvételen a technikák bemutatása volt az elsődleges, nem a nagy sebességű végrehajtás.

A hajlásokat arra használjuk, hogy az adott állásból történő ellépés nélkül átpozicionáljuk magunkat a mozgásiránynak megfelelően. Irányultságát tekintve lehetséges előre, hátra, oldalra és lefelé hajolni. A hajlások alkalmazása nagyon sok szituációban lehetséges. 

Általában véve az elhajlás nagy lendületű ívelt csapások elől teszi lehetővé az elmozgást. A helyes végrehajtás "titka" a megfelelő helyzetfelismerés, valamint a helyes ütem- és távolságérzék. Amikor az ellenfél megindítja a támadását, föl kell ismernünk, hogy az nagy erejű támadás lesz-e, ami teljes csapásban fog végződni, vagy fél csapásként megfogja a középvonalon. Amennyiben a második szituáció következik be, úgy az elhajlás hibás technika, hiszen ellenfelünk egy rálépéssel könnyen leszúrhat bennünket. Ha fölismertük a támadás jellegét, még mindig nem biztos, hogy megfelelő távolságban állunk az elhajlás végrehajtásához. Általános szabály, hogy akkor tudjuk végrehajtani sikeresen az elhajlást, ha a támadó fegyverének csak az utolsó harmada ért volna el bennünket. Ha mindezen feltételek adottak, akkor már csak a helyes időzítést kell megtalálnunk. Ha túl korán hajolunk el, az ellenfélnek lesz lehetősége korrigálni a támadását, ha túl későn, akkor a csapás találni fog.

Az elhajlás visszatámadás nélkül fél megoldás. Ahogy a támadó fegyvere elhagyja középvonalunkat, azonnal meg kell indítani az ellenakciót. Ekkor jön ki az elhajlás előnye: egy fél tempónyi előnyt nyerünk azzal, hogy a támadásunkat akkor indítjuk meg, amikor az ellenfélé még be sem fejeződött - ezáltal minimalizáljuk a védekezés lehetőségét. 

A hátrahajlás során a súlypontot hátra visszük a hátsó lábra, miközben a fegyvert tartó kéz vagy alsó tartásba helyezkedik, melyből villámgyors visszaszúrás és fokélcsapások lehetségesek, vagy hátsó tartásba vált, melyből visszacsapás lehetséges. A küzdelem során a felsőtestre, azon belül is elsősorban a fejre irányuló támadások ellen véd.

A lehajlás - annak ellenére, hogy az oktatás kezdetétől fogva jelen van - egy nagyon magas szintű technika. Célja, hogy csökkentse a célfelületet. Leginkább vízszintes irányú csapások és felső magasságú szúrások ellen nyújt védelmet. A súlypont végig a két láb közt marad.

Az előre hajlás az eddigiekkel ellentétben egy offenzív gyakorlat. A kitörésből támadást követően előre hajolva egy második támadást indítunk meg, megpróbálva "utolérni" az elhúzódó ellenfelet. Fontos megjegyezni, hogy az előrehajlás véghelyzetében sem előzi meg az elől lévő láb térde a lábujjakat!

Az oldalra hajlásoknak sok változata van. Leginkább közbevágások, ékvágások és közbeszúrások során alkalmazzuk őket.   

A has elhúzása minden technikai részletében megegyezik a hátrahajlással. Érdemes megfigyelni, hogy a végrehajtás során az elől lévő láb is hátracsúszik, miáltal a csípő teljesen szembefordul az ellenféllel és így további hátrálást tesz lehetővé. A végrehajtás során a kezek általában fölfelé, vagy oldalra húzódnak ki a támadó fegyvere elől. 

A láb elhúzását abban az esetben alkalmazzuk, mikor az ellenfél a lábunkra támad. Gyakorlatilag a hátra hajlás/has elhúzás lábra alkalmazott változata. A támadás pillanatában az elől lévő lábat a hátsó láb mellé, vagy mögé helyezzük, majd onnan ismét előre lépve támadjuk az ellenfelet. 

A visszasarkazás a dobott láb vízszintes tükrözése. Míg a dobott lábnál a felsőtest maradt viszonylag stabil és a lábakat raktuk hátra, addig a visszasarkazásnál a lábak maradnak és a felsőtest megy hátra. Az elhajlástól abban különbözik, hogy nem alaphelyzetben, hanem kitörés helyzetben hajtjuk végre. Ez esetben a kitöréssel teret szerzünk, amit nem kívánunk hátrálással feladni, ezért a védekezés során elhajlást végzünk.
Az elnevezés arra utal, hogy sokan úgy hajtják végre a gyakorlatot, hogy közben az elől lévő láb talpa felemelkedik és csak a sarok támaszkodik a talajra. Mind a két végrehajtási mód helyes. 

A kéztámaszos kitörés abban különbözik a hagyományos kitöréstől, hogy egyrészt három ponton van alátámasztva az állás, másrészt szintén egy lefelé történő hajlás történik. Erre akkor lehet szükség, ha a közbetámadás során nem tudjuk teljesen fedezni magunkat és kénytelenek vagyunk csökkenteni az eltalálható felületet. 

Mészáros ulánuskapitány volt, majd mikor szolgálaton kívüli viszonyba került, akkor sem választott semmilyen foglalkozást, hanem megmaradt „kapitány úrnak". Ezt nagy magánvagyona folytán könnyen megtehette, és élte a tétlen úr kényelmes életét. Élt és sportolt. Vívótudománya közismert volt, de sokkal kevesebben tudták, hogy épp olyan félelmetes pisztolylövő is, mint amilyen vívó. Természetesen kitűnően lovagolt is az előbbi két katonai színezetű sport mellett.

Vívását a klasszikus olasz technika jellemeze. Soha senki sem látott tőle közbevágást, amely a későbbi modern vívás egyik legfontosabb harci eleme lett. Ellenben annál remekebben védett. Hihetetlen nyugalommal várta a támadást, és úgy hárított, amint azt utána senki sem tudta megtenni. Megérthetetlen nyugalommal nézett szembe három-négy csellel is, és csak az utolsónak, a valódinak, a vágásnak nyúlt utána. De azt kivédte. Visszavágásai gyilkosak voltak. Rendesen mély szekondállásban állt, s onnan csak a vágás mozdította ki.

Idegei hajókötélből készültek. A vívóteremben megállt a falnál, ott támadták a fiatalok, s ő mindent védett. Órákon át, csodálatosan jól! Emellett a feltartó szúrásai voltak félelmetesek. Ezt is az utolsó pillanatban csinálta, a támadó utolsó mozdulatába, amihez a legnagyobb nyugalom és biztonság kellett – s rendszerint sikerült. Néha egy-egy kézelővágást vágott, de aztán mást soha. Közbevágás? Azt megvetette. Hátra a legritkább esetben ment, és támadni sem támadott sokat.

Veszedelmes párbajozóként emlegették, bár a legszelídebb természetű ember volt, s ellentéte mindannak, amit krakélernek szoktak nevezni. Mégis egyszer csaknem súlyos párbaja lett. Néhány évvel ezelőtt volt egy afférja. Ő szabta, mint sértett, a feltételeket. Halálos feltételeket szabott. Pisztolypárbaj vontcsövű pisztollyal, háromszoros golyóváltással. Aki tudta, hogyan lő, biztos halálra számított.

De a feltételek ennél tovább mentek: ha sebesülés nem történik, kardpárbaj – szúrással. Ez is biztos halál. Az ellenfél nyugodtan írhatta a végrendeletét. A segédek súlyosnak találván a feltételeket, elejtették a pisztolypárbajt. Mészáros megjelent a kardpárbajra az egyik laktanyában. Az ellenfél is eljött. Már ez is meglepetés volt. Aztán amikor felálltak a párbajra, az ellenfél kijelentette, hogy ő inkább bocsánatot kér, de meghalni nem hajlandó.

Mészáros arcrebbenés nélkül letette a kardot és hátat fordított megfutamodott ellenfelének. Érzelem nem volt az arcáról leolvasható. Biztos, hogy a megfutamodott ellenfél életét mentette meg.

Teljes cikk: http://www.nemzetisport.hu/sportnaptar/karduralmunk-osatyja-a-legkuloncebb-ur-2078796